Korán-lapokat égetett Pakisztánban egy férfi, a feldühödött helyiek meglincselték

2022. február 13. – 16:06

Másolás

Vágólapra másolva

Feldühödött falusiak meglincseltek Pakisztán központi részén egy férfit, amiért állítólag a Korán lapjait égetett el, a bűncselekménnyel összefüggésben több tucat gyanúsítottat vettek őrizetbe – közölték vasárnap a pakisztáni hatóságok.

Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök hatósági fellépést rendelt el azokkal szemben, akik tömegbe szerveződve részt vettek a gyilkosságban és a rendvédelmi szervek tagjai ellen támadtak. „A törvény teljes szigorával fogunk fellépni a lincselés ügyében.” – fogalmazott.

Egy kormányszóvivő szerint eddig a hatóságok kezére került több mint hatvan gyanúsított, illetve további elkövetőket azonosítanak a véres incidensről a közösségi médiában megjelent felvételek alapján, amelyeket Pandzsáb tartomány Tulamba nevű településének lakói készítettek.

Munavar Husszein rendőrségi tisztségviselő a Reuters globális hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy tömeg verődött össze szombat este a helyi mecsetnél, miután a falusi imám fia bejelentette, hogy egy férfit látott az imaházban, aki Korán-lapokat égetett. Husszein szerint a tömeg rátámadt a helyszínre kiérkező rendőrökre is.

„A furkósbotokkal, fejszékkel és vasrudakkal felfegyverzett falusiak megölték a férfit, és holttestét felakasztották egy fára”

– közölte az illetékes. Más értesülések szerint a férfit megkövezték. Pakisztánban az iszlám vallás megsértése életfogytiglani börtönnel, vagy halálbüntetéssel is végződhet az istenkáromlásra vonatkozó szigorú törvények értelmében. Decemberben a csőcselék meglincselt és halálra égetett Pakisztánban egy Srí Lanka-i gyárigazgatót, akit szintén blaszfémiával gyanúsítottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!