Felszámolná az USA legnagyobb halálsorát a kaliforniai kormányzó

2022. január 31. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó két éven belül fel szeretné számolni az Egyesült Államok legnagyobb, halálra ítélteknek fenntartott börtönét – írja az AP.

Newsom három éve moratóriumot rendelt el a kivégzésekre, két éven belül pedig az összes San Quentin börtönben élő rabot máshova fog áthelyeztetni. A tervek szerint a börtönt egy innovatívabb, „gyógyítóbb” környezetté alakítják majd át.

San Quentin soha nem használt, 853 000 dollárba kerülő kivégzőkamrája a börtön külön részében található, ezt e helyiséget nem tervezik felújítani és használatba venni.

Kaliforniában 2006 óta nem végeztek ki senkit, de az állam ettől függetlenül tovább üzemelteti a halálsorokat a börtönökben. Most arra készülnek, hogy megszüntessék a halálraítélt raboknak fenntartott elkülönítést, és a többi elítélttel együtt lakjanak ők is, anélkül, hogy később kivégeznék őket. A halálraítéltek – attól függően, hogy mennyire jelentenek veszélyt másra – magánzárkában, más halálraítélttel, de akár „mezei” fogvatartottakkal is lakhatnak.

Oregon állam néhány éve szintén felszámolta a halálsorokat, a rabjait pedig úgynevezett rablakásokba költöztette. Ehhez képest Ilinois államban teljesen eltörölték a halálbüntetést.

Kaliforniában már két éve zajlott egy előzetes projekt, ami ezzel foglalkozott. Ennek keretei között a rabok önkéntes alapon átköltözhettek más – maximális biztonsággal felszerelt – börtönökbe.

A vonatkozó rendelet, amelyet nemsokára be is nyújtanak arra is kitér, hogy a raboknak kötelező részt venni valamilyen börtönmunkában. Az innen befolyó jövedelem 70 százalékát áldozataik kárpótlására fordítják majd – a nevelőtisztek szerint ez az átszervezés célja. Az elmúlt években a kísérleti program során 49 ezer dollárt dolgozott le az a 116 rab, akik más börtönbe kerültek át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!