Tinder-randikat és sztriptízbáros költéseket számolt el üzleti kiadásként egy svájci bank vezérigazgatója

2022. január 28. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

„ Üzleti kiadások voltak”

– állítja egy volt svájci bankigazgató, aki csaknem 280 ezer dollárt költött sztriptíz klubokban és más „szórakozási” formákra - írja a Vancouver Sun.

Pierin Vincenz, korábban a svájci Raiffeisen bank vezetőjeként tevékenykedett, most a bíróság vizsgálódik ügyeiben. Használta például a Tindert, persze szerinte „munkaközvetítő applikációként” is:

azt mondta, hogy a 760 dollár, amit egy a társkeresőn megismert lánnyal vacsorázott el, szintén üzleti jellegű költés, mert a hölgyet potenciális jelöltnek tartotta egy ingatlanos munkára.

A vádak szerint az ex-bankigazgatót és egyik sztriptíztáncosnő „ismerősét” egy szálloda 4500 dollárra büntette, mert „masszív verekedés” után komolyan megrongálódott. helyiség.

Pierin Vincenz egyike annak a hét vezető bankárnak és munkatársának, akiket gyanús meggazdagodás, csalás és helytelen gazdálkodás miatt állítanak bíróság elé Zürichben. A vádak szerint a bankár pozíciójával visszaélve 2006 és 2017 között a Raiffeisen és más felek közt titkos melléküzleteket kötött.

Az ügyészek azt akarják elérni, hogy a 65 éves Vincenz és vádlott-társai fizessenek vissza összesen 77 millió dollárt, és hat év börtönbüntetést is kiszabnának rájuk. Mind a hét megvádolt üzletember tagadja az ellenük felhozott vádakat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!