Magyar Hang: Többen csalással szerezhettek érvényes magyar útlevelet az Egyesült Államokba

2022. január 28. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan hiába próbálnak könnyített vízumot (ESTA-t, vagyis Elektronikus Beutazási Engedélyt) szerezni az Egyesült Államokba azok közül a magyar állampolgárok közül, akiknek az útlevelében nem magyarországi születési hely szerepel, mert azzal szembesültek, hogy a program automatikusan elutasítja őket – írja a Magyar Hang.

A lap megkérdezte a budapesti amerikai nagykövetséget, hogy mi ennek az oka, és az alábbi választ kapta:

„Az Egyesült Államok folyamatosan együttműködik a magyar kormánnyal a biztonsági partnerség megerősítése és annak biztosítása érdekében, hogy Magyarország megfeleljen a vízummentességi program (VWP) követelményeinek. A Belbiztonsági Minisztérium (DHS) a VWP keretében történő utazásra való jogosultságot a partnerország azon képessége alapján határozza meg, hogy képes-e fenntartani a követelményeknek való megfelelést. A VWP magas követelményeket támaszt a tagországokkal szemben, és ezeket következetesen be kell tartani. Ezek az előírások a biztonság több szintjét foglalják magukban, mint például a nemzeti szintű kockázatértékelést, a VWP keretében utazók átfogó átvilágítását és az információmegosztási követelményeket. A DHS az Egyesült Államok biztonságát, bűnüldözési vagy bevándorlási érdekeit fenyegető veszélyek miatt megvonhatja vagy más módon korlátozhatja a VWP keretében történő utazásra való jogosultságot”.

A lap szerint ennek hátterében az áll, hogy a szomszédos országokban a magyar származású személyek honosítási folyamata „sebezhető és megkérdőjelezhető”, és lehetővé tette, hogy többen csalással érvényes magyar útlevelet szerezzenek. A probléma azonosítása óta az Egyesült Államok és Magyarország együttműködik ezeknek a határbiztonsági fenyegetések mérséklése érdekében – írja a Magyar Hang.

A Magyar Hang kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy tudnak-e erről a problémáról, tudják-e az okát és mit tesznek azért, hogy ez a helyzet megszűnjön, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Az amerikai vízummentességi program részletes leírása megtalálható az Egyesült Államok Nagykövetségének oldalán.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!