Amerikai csapatok jöhetnek Magyarországra az ukrán válság miatt, már a honvédelmi minisztériummal tárgyalnak

2022. január 28. – 17:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valóban jött amerikai megkeresés amerikai csapatok ideiglenes Magyarországra telepítéséről – ismerte el Szijjártó Péter külügyminiszter egy pénteki sajtótájékoztatón. Korábban többek között a CNN-en jelent meg, hogy a NATO kötelékében ezer amerikai katona jöhet Magyarországra, de idáig magyar részről ezt senki nem erősítette meg.

Szijjártó az angolai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján felelt igennel a kérdésre, hogy valóban érkezett amerikai kérés csapatok ideiglenes Magyarországra telepítéséről. Az ezres szám szerinte nem valós („a CNN világbajnok fake newsban” – mondta), de arról nem beszélt, hogy akkor valójában hány amerikai katona jönne. Mint mondta, magyar részről a honvédelmi minisztérium folytat tárgyalásokat az amerikai NATO-katonák érkezéséről.

Szijjártó most is elmondta, hogy az ukrán válsággal kapcsolatban a magyar álláspont a nagyhatalmak közötti párbeszéd fontosságának a hangsúlyozása: amikor Kelet és Nyugat között konfliktus volt, Közép-Európa mindig a vesztesek oldalára került, ezért arra kérik a nagy keleti és nyugati világpolitikai tényezőket, hogy higgadtan, a kölcsönös tiszteletre alapozva folytassák a párbeszédet, csak a párbeszéd vezethet megoldásra – mondta a magyar külügyminiszter, aki szerint Orbán Viktor is ezt fogja képviselni a jövő keddi moszkvai látogatásán. „Higgadtság, nyugodtság, biztonságra törekvés.”

Angolával kapcsolatban Szijjártó azt mondta, hogy három magyar vállalat is nagyobb beruházásokra készül a jelentős kőolajlelőhellyel rendelkező délnyugat-afrikai országban: egy magyar vízügyi vállalat 100 millió dollár értékben tizenhárom telepet fog építeni, amivel kétmillió ember ivóvízellátását biztosítják majd, emellett előkészület alatt áll egy magyar nyomdaipari beruházása, és elkezdik a magyar gyártású gázturbinák felújítását is. Ennél meglepőbb azonban, hogy a tervek szerint közvetlen légikapcsolat lehet Angolával: mint Szijjártó mondta, a Luanda–Moszkva-járat iktatna be egy rendszeres megállót Budapesten.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!