Egy embert megölt, többeket pedig megsebesített egy fegyveres egy német egyetemen, mielőtt végzett magával

2022. január 24. – 14:21

Egy embert megölt, többeket pedig megsebesített egy fegyveres egy német egyetemen, mielőtt végzett magával
Fotó: Sebastian Gollnow / dpa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magányos fegyveres egy embert megölt, többeket pedig megsebesített egy egyetemi előadóteremben a délnyugat-németországi Heidelberg városában hétfőn – közölte a német rendőrség. Az első hírek négy sérültről szóltak, egyikük azonban azóta belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség hétfő este sajtótájékoztatót tartott az esettel kapcsolatban.

12:20-kor több segélyhívást is kaptak a Heidelbergi Egyetemről, ahová nagy erőkkel perceken belül meg is érkeztek a mentőkkel együtt. A területet lezárták, a nyomozásban több mint 400 rendőr vett részt.

Az elkövető egy 18 éves biológia szakos diák volt, tettét egyedül követte el. Nem sokkal az incidens előtt egy WhatsApp üzenetben azt írta egy ismerősének: „Megbűnhődnek”. A férfi egy duplacsövű vadászpuskával és egy másik lőfegyverrel lépett be az egyetem egyik előadótermébe, ahol épp egy óra folyt, és tüzet nyitott. Négy ember megsebesült. Egyikük, egy 23 éves nő néhány órával később a kórházban meghalt, a többi áldozat az arcán, a hátán és a lábán szenvedett sérüléseket. A lövöldözés után a merénylő maga ellen fordította a fegyvert. A rendőrség szerint a gyanúsítottat holtan találták.

Fotó: Sebastian Gollnow / dpa / AFP
Fotó: Sebastian Gollnow / dpa / AFP

Az elkövető indítéka nem ismert, az eset előtt nem volt dolga a rendőrséggel, egyedül élt a közeli Mannheimben. Az előzetes vizsgálat szerint a fegyverek nem rendelkeztek engedéllyel, és úgy tűnik, hogy külföldről szerezte be őket. A rendőrség az elkövető hátizsákjában nagy mennyiségű lőszert talált.

A Neuenheimer Feld egy új lakópark, itt található többek között a botanikus kert, az egyetemi kórház egy része és az egyetem tudományos karai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!