Huszonkilenc embert tapostak halálra, amikor rablóbanda támadt egy keresztény ünnepségre Libériában

2022. január 20. – 23:15

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 29 ember, köztük 11 gyerek vesztette életét egy tömegpánik során Libériában, írja a Sky News. Több százan gyűltek össze szerdán egy keresztény rendezvényen, amit helyi beszámolók szerint egy késekkel felfegyverzett utcai banda támadott meg. Az incidens Monroviának, az ország fővárosának New Kru Town nevű területén történt.

Egy szemtanú beszámolója alapján a pánikjelenet akkor kezdődött, amikor a macsetékkel és kardokkal felszerelkezett banda megrohamozta a tömeget. „Láttunk egy csapat férfit, akik fegyverekkel az emberek felé közeledtek. Menekülés közben páran a földre kerültek, a többiek pedig átgyalogoltak rajtuk” – mondta a férfi. Egyes értesülések szerint egy terhes nő is az áldozatok között van.

Az áldozatokon kívül sok sérült állapota válságos, mondta Jalawah Tonpo kommunikációért felelős miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy ez egy „szörnyű nap az ország történetében”. George Weah elnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a tragédia miatt.

Helyi lakosok szerint Monroviában és Libéria több másik városában is egyre nagyobb problémát jelentenek a különböző utcai bandák. Ezek „zogos” néven is ismertek, és általában macsetéket vagy más kisebb fegyvereket hordanak magukkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!