154 milliárd forintnyi dollár kárpótlást fizet a Michigani Egyetem, amiért a volt sportorvosuk több száz embert szexuálisan zaklatott

2022. január 19. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Michigani Egyetem 490 millió dollár (nagyjából 154 milliárd forint) kárpótlást fizet egy peren kívüli egyezségben annak a több száz áldozatnak, akiket az egyetem egykori sportorvosa szexuálisan zaklatott, írja a Washington Post.

Az ügyben körülbelül 1050 felperes van, köztük korábbi amerikaifoci-játékosok is; a vád szerint Robert E. Anderson, az egyetem korábbi sportorvosa molesztálta őket a fizikai vizsgálatok közben.

Anderson 1966 és 2003 között dolgozott az egyetemen, 2008-ban halt meg. 2020-ban az egyetem korábbi élsportoló diákjai megkeresték a nyomozókat, hogy bár többször tettek panaszt a sportorvos molesztálásairól az edzőknek, segédedzőknek és sportadminisztrátoroknak, eddig mégsem történt semmi.

„Ezt a történelmi megállapodást az tette lehetővé, hogy a szexuális zaklatás túlélő sértettjei nem voltak hajlandók csöndben maradni, és felelősségre kívánták vonni zaklatójukat, Robert Andersont és a Michigani Egyetemet. Ezek az áldozatok igazságtételt érdemelnek, és ez a megállapodás segíteni fog nekik a gyógyulási folyamat során” – írja közleményében az egyik ügyvéd, aki kétszáz sértetett képvisel.

Az egyetemi tanács elnöke azt mondta, reméli, hogy ez a megállapodás segít az áldozatoknak a gyógyulásban.

A szexuális zaklatások áldozatai mellett protestálnak a Michigani Egyetem elnöke otthonánál 2021 októberében – Fotó: Bill Pugliano/Getty Images/AFP
A szexuális zaklatások áldozatai mellett protestálnak a Michigani Egyetem elnöke otthonánál 2021 októberében – Fotó: Bill Pugliano/Getty Images/AFP

Az elmúlt évtizedben több hasonlóan nagy horderejű zaklatási ügy derült ki az Egyesült Államokban, így a Pennsylvaniai Állami Egyetemen, a Michigani Állami Egyetemen, a Dél-kaliforniai Egyetemen és az Ohiói Állami Egyetemen. A Dél-kaliforniai Egyetem például 2021-ben bejelentette, hogy egy kárpótlási megállapodásban több mint egymilliárd dollárt (312 milliárd forintot) fizet ki peren kívül, miután a felperesek beperelték George Tyndall korábbi nőgyógyászt, amiért állítólag szexuálisan zaklatta őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!