Hóvihar tombol az USA keleti partján, több mint százezer háztartás maradt áram nélkül

2022. január 17. – 21:47

Hóvihar tombol az USA keleti partján, több mint százezer háztartás maradt áram nélkül
Forrás: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ítéletidő tombol az Egyesült Államok keleti részén, több mint százezer háztartás maradt áram nélkül, és több ezer repülőjáratot töröltek, de Kanadából is hasonló állapotokról érkeztek hírek. Az előrejelzések szerint Vermontban, New Hampshire-ben és Maine-ben akár húsz-harminc centiméter hó is eshet, míg Kanadában, Torontóban akár hatvan centiméternyi is lehullhat. Észak-Karolina egyes régióiban is rekordmennyiségű hó esett, Atlantában pedig négy év óta most először havazott, írja a Reuters.

A hóviharok miatt több városban megbénult a közlekedés, és a látási viszonyok is rosszak. A hatóságok arra szólították fel a keleti parton élő lakosságot, ha tehetik, ne szálljanak autóba, és ne induljanak útnak. Torontóban már így is néhányan a járműveikben ragadtak, várva a megmentést, és hogy letakarítsák az utakat, Észak-Karolinában pedig vasárnap két ember vesztette életét autóbalesetben.

A torontói repülőtéren, ami Kanada legforgalmasabb repülőtere, a járatok több mint egyharmadát törölték, a város központjában pedig a járókelők segítik az elakadt autókat letolni az útról. Kanada délkeleti részére szélsőséges időjárási figyelmeztetés van érvényben a helyi hatóságok szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!