Romániában 180 ezer forintos büntetés járhat a textilmaszkért, speciális esetben az oltottak is karanténba kerülhetnek majd

2022. január 7. – 15:19

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése, a textilből készült maszkokat azonban már nem fogadják el, aki ilyet visel, az ugyanúgy bírságra számíthat, mint az, aki egyáltalán nem takarja el orrát és száját – figyelmeztetett pénteken Lucian Bode belügyminiszter.

Az MTI tudósítása szerint a bukaresti kormány január 8-tól újabb 30 napra meghosszabbította a veszélyhelyzetet. Az omikron vírusvariáns gyors terjedésére, a fertőzöttek számának gyors emelkedésére hivatkozva ismét kötelezővé tette a sebészeti vagy az FFP-2-es szűrővel ellátott, orrot és szájat eltakaró, légzésvédő maszkok viselését a nyílt és zárt közterületeken. A belügyminiszter szerint az intézkedés betartását ellenőrző rendőrök azokra is 2500 lejig (180 ezer forint) terjedő bírságot szabhatnak ki, akik textilből vagy műanyagból készült maszkkal mennek közösségbe, vagy a maszkot szabálytalanul viselik.

Romániát elérte a világjárvány ötödik hulláma, és a korábbi mutánsoknál sokkal fertőzőbb omikron vírusvariáns közösségi szinten terjed – jelentette be pénteki sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint az esetszámok gyors emelkedése már a kórházakban is érezteti hatását. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki összegzése szerint az utóbbi 24 órában 5922 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami több mint háromszorosa az utóbbi két hét átlagának. Az új esetek csaknem tíz százalékát (528) olyanoknál diagnosztizálták, akik – több mint fél évvel – korábban már átestek a fertőzésen.

Frissítés: A román járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteki döntésének értelmében a karanténszabályozást is az omikron variánshoz igazítják. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban a beoltottakat sem tekintik teljesen védetteknek, így (elméletileg, a gyakorlatban ugyanis nem tűnik egyszerűnek az intézkedés betartatása) az igazolt fertőzött személlyel legalább 15 percig orvosi maszk nélkül két méternél közelebb került beoltottaknak is karanténba kell vonulniuk.

A rövidebb lappangási idő miatt viszont a korábbi kéthetes karanténidőszakot a beoltott és a fertőzésen legfeljebb fél éve átesett kontaktok esetében öt napra, az oltatlanok esetében pedig tíz napra rövidítették. Magyarországról továbbra is csakis a beoltottak és a fertőzésből legfeljebb fél éve kigyógyult utasok léphetnek be karanténmentesen Romániába.

Az utóbbi 24 órában 31 koronavírusos beteg halt meg: ez megfelel az utóbbi időszak átlagának. A halálos áldozatok száma egyelőre nem kezdett emelkedni. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma – a január elsejei 2249-es mélyponthoz képest – 2452-re emelkedett, közülük 404 súlyos beteget ápolnak intenzív terápián.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!