Leporolták egy '86-os amerikai gyermekgyilkosság aktáit, és találtak egy gyanúsítottat

2022. január 7. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Egy harmincöt éve elkövetett gyermekgyilkosság gyanúsítottját találhatták meg az Egyesült Államokban. A dél-karolinai Lexington megye seriffhivatala a Facebookon közölte: a 61 éves Thomas Eric McDowell rabolhatta el és ölhette meg a négyéves Jessica Gurierrezt 1986 júniusában.

McDowell a bűntény idején Lexington megyében élt, kedden reggel vették őrizetbe Raleigh-ben lévő otthonától körülbelül harminc kilométerre.

Az ügy aktáit szeptemberben porolta le az FBI. Háromezer-ötszáz oldalnyi iratot néztek át újra, és legalább százhuszonöt embert kérdeztek ki a rendőrök. A csapatmunkának köszönhetően egyre több részlet került a helyére, és kirajzolódott, mi történt Jessicával. „A helyi, az állami és a szövetségi nyomozók mellett azoknak a polgároknak is óriási szerepük volt a felderítésben, akik soha nem felejtették el a kislányt”.

A gyanúsítottról és a nyomozás legfrissebb eredményeiről nem árultak el részleteket, a munka folytatódik, és mindenki bízik abban, hogy Jessica családjának igazságot tudnak szolgáltatni ennyi év után.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!