Dán haditengerészek szabadon engedtek három afrikai kalózt, akikkel még novemberben csaptak össze
2022. január 7. – 23:09
Három elfogott, feltételezett kalózt szabadon engedett Nyugat-Afrika partjainál a dán haditengerészet Esbern Snare nevű fregattja, miután egyik afrikai ország se vállalta a letartóztatásukat – írja a BBC. A fregatt legénysége még novemberben csapott össze egy csónak legénységével, akikről azt állítják, hogy kalózok voltak.
A BBC azt írja, hogy a kalózok megtámadtak egy teherhajót, de az Esbern Snare beavatkozott. Dán lapok szerint viszont először a hajó helikoptere szúrta ki a csónakban gubbasztó fegyvereseket, akiket a kalózkodáshoz használt eszközök, például létrák vettek körül. Az Esbern Snare kiküldött néhány fegyverest a saját motorcsónakjukkal, akik először figyelmeztető lövéseket adtak le, majd miután a kalózok elvileg rájuk lőttek, elsüllyesztették a kisebb csónakot.
Bármelyik verzió is pontos, öt kalóz meghalt, egy megsebesült, hármat pedig elfogtak. A sebesültet a hajó orvosa ellátta, de amputálni kellett a lábát.
A haditengerészek nem tudtak mit kezdeni a három fogollyal, ezért adtak nekik elég üzemanyagot és élelmet ahhoz, hogy eljussanak a szárazföldre, ejtették a kalózkodás vádját, és egy csónakban elengedték őket. A sebesült társukat először Ghánában ápolták, majd elküldték Dániába, hogy ott bíróság elé álljon – az ellene felhozott vádakat ugyanis nem ejtették.
A dán igazságügyi minisztérium azzal indokolja a döntést, hogy nem akarnak precedenst teremteni. Nagyon sok kalóz van a Guineai-öbölnél, és sokuk számára csábító lehet egy kényelmes, dán cella.
A sérült férfi ügyvédje viszont kritikusan fogadta a döntést, mert nem tartja igazságosnak, hogy ilyen különbözően kezeljenek négy embert, akiket először ugyanazzal vádoltak. A férfi tárgyalása pénteken kezdődött.
Mivel a térségben egyre gyakrabban csapnak le kalózok a teherhajókra, több ország is hadihajókat küld a térségbe, ezért járőrözött arra az Esbern Snare.