Egy kínai nőnek halva született a gyermeke, miután lejárt Covid-tesztje miatt két órát kellett várnia a kórház előtt

2022. január 6. – 19:32

Egy kínai nőnek halva született a gyermeke, miután lejárt Covid-tesztje miatt két órát kellett várnia a kórház előtt
Egy önkéntes ételt szállít a lezárt hsziani kórházba – Fotó: Zhang Bowen/Xinhua/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai Hszian városában egy várandós nőnek halva született a gyermeke, miután erős fájásai ellenére négy órája lejárt PCR-tesztje miatt több óráig nem engedték be a helyi kórházba – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A hatóságok kivizsgálták az esetet, és megállapították, hogy kötelességszegés történt. A késői ellátás volt az oka annak, hogy a gyermek holtan született – közölte a helyi egészségügyi hatóság alkalmazottja. Az ügy kirobbanása után a kórház igazgatóját felfüggesztették, két vezetőjét pedig kirúgták. A kommunista párt fegyelmi bizottsága megrovást szabott ki a sürgősségi központ vezetőjére és a hsziani egészségügyi hatóság vezetőjére is. Ezek a megrovások ugyan nem járnak felfüggesztéssel, de a pártfunkcionáriusokat ezután jóval kisebb eséllyel léptetik elő.

A 8 millió lakosú Hszian városát két hétre lezárták az egyre jobban terjedő járvány miatt. Az emberek csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat. Több ezer lakos a közösségi médiában panaszkodik a hiányos élelmiszer- és gyógyszerellátásra.

A várandós nő ilyen körülmények között nem kapott időben ellátást. Történetét kedden az unokahúga osztotta meg az interneten. A nőnek erős fájásokkal, nyolc hónapos terhesen két órát kellett várakoznia a kórház előtt, mert a PCR-tesztjének érvényessége négy órával korábban lejárt. Egy videó is készült ekkor a nőről, amin vértócsa látszik a lába alatt – ezt már több mint 50 millióan nézték meg.

Az ügy az egész országban felháborodást váltott ki, és tovább fokozta az indulatokat az országban érvényben lévő szigorú Covid-szabályok ellen. A bevezetett intézkedések miatti kritika inkább a helyi tisztviselőket érinti, a kormányt eddig kevésbé bírálták emiatt. A Hszian városában történt eset viszont többekben felvetheti azt a kérdést, hogy mennyire arányosak a bevezetett korlátozó intézkedések. Mivel a videót a központi kormányzat egyik csatornája is terjesztette, az is elképzelhető, hogy a kormányzat szeretné, ha a nővel történt eset nyilvánosságot kapna, de megmaradna helyi problémának.

Szerdán aztán egy másik nő is nyilvánosságra hozta, hogy hasonló körülmények között vesztette el a gyermekét. Senhszi tartomány – ahova Hszian városa is tartozik – kormányának alkalmazottja azt közölte: a szigorú Covid-szabályokat mostantól nem kell betartani a kórházakban a terhes nők esetében, sőt járműveket is biztosítanak az ellátásukra. Ez más komolyabb betegséggel küzdő emberekre is vonatkozni fog.

Az ország más részeiről is érkeztek hasonló panaszok. Például Sanghajban egy kómában lévő férfit azért nem akarták először ellátni, mert a mobiltelefonján nem tudták megnyitni az egészségügyi alkalmazását. Ez igazolta volna ugyanis, hogy az elmúlt két hétben nem járt koronavírus szempontjából veszélyes helyen. Végül a férfit ugyan ellátták, de a kórházakban a személyzet részéről valós félelem az, hogy elbocsátják őket, ha megszegik a központi előírásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!