1274 magyar fiatal egy hónapig ingyen vonatozhat keresztül-kasul az Európai Unióban

2022. január 6. – 15:51

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon 1274 fiatal kap olyan igazolványt, amellyel 2022 márciusa és 2023 februárja között 30 napig ingyen utazhatnak az Európai Unióban. A DiscoverEU programban összesen több mint 60 ezer európai fiatal kapott ingyenes utazási igazolványt, jelentette be az Európai Bizottság, Hamarosan lehet pályázni a következő fordulóra.

Lezárult a DiscoverEU kezdeményezés legutóbbi, 2021. októberi pályázati fordulója. A bejelentés szerint ebben a fordulóban összesen 60 950 fiatal nyerte el a lehetőséget, hogy ingyenes utazási igazolványhoz jusson, és egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportban beutazza az európai kontinenst.

Magyarországról 8203-an pályáztak, közülük 1274-en kapnak utazási igazolványt. A sikeres pályázók 2022 márciusa és 2023 februárja között használhatják fel utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton. Az európai zöld megállapodással összhangban a fiatalok elsősorban vonattal utazhatnak, de kivételes esetekben más közlekedési eszközt is igénybe vehetnek. Így azok a fiatalok is részt tudnak venni a kezdeményezésben, akik az EU távoli területein vagy szigetein élnek.

Az októberi pályázati fordulóban azok az európai fiatalok jelentkezhettek, akik 2001. július 1-je és 2003. december 31-e között születtek. Kivételesen a 19 és 20 éves korosztály tagjai is pályázhattak, mivel a nekik meghirdetni tervezett korábbi pályázati fordulókat a Bizottság a koronavírus-világjárvány miatt elhalasztotta.

Mivel továbbra is bizonytalan, hogyan fog alakulni a világjárvány a jövőben, a Bizottság új, mobil utazási igazolványt vezetett be. Ezzel a sikeres pályázók rugalmasan foglalhatják le az útjukat.

A Bizottság 2018 júniusában az Európai Parlament javaslata alapján indította útnak a DiscoverEU kezdeményezést, mely ma már a 2021–2027-es időszakra szóló új Erasmus+ program része. 2018 júniusa óta a programban 130 ezren utazhattak. A következő pályázati fordulót 2022 tavaszán írják ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!