Kódolt mémmel sértették meg Joe Bident a Fehér Ház karácsonyi betelefonálós műsorában

2021. december 25. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

Egy betelefonáló Joe Bident alázó mémes mondattal trollkodta meg a Fehér Ház karácsonyi eseményét, amit élőben közvetítettek – írja a BBC.

A műsorban az észak-amerikai légi védelmi parancsnokság „Mikulás-követő” telefonszámára befutott hívásokat Joe Biden és felesége Jill fogadta, ezt pedig közvetítették. Így telefonált be egy oregoni családapa is, aki először szépen elbeszélgetett az elnökkel arról, hogy a két gyerek mellett szeretne egy kis csendet karácsonyra, aztán a gyerekei is elmondhatták, hogy mit szeretnének ajándékba.

„Boldog karácsonyt és hajrá Brandon” – mondta a férfi Bidennek. A „Hajrá Brandon” jelmondat valójában egy jobboldali mém, és azt jelenti, hogy „Bassza meg Joe Biden”. Az amerikai elnök nem lehetett tisztában a mémmé vált mondat jelentésével, ezért csak annyit mondott, hogy egyetért. A kínos csend után Biden még meg akarta kérdezni a családapát, hogy honnan is hívta őket, de a hívás megszakadt.

A „Let's go Brandon” azután lett a konzervatív, republikánus szavazók egyik jelmondata, miután egy autóverseny tévés közvetítésén az NBC egyik riportere az elnököt sértegető tömeg kántálását megpróbálta a Brandon Brown versenyzőt bátorító mondatként interpretálni. Brown egyébként nem örül, hogy neve egy Biden-ellenes szlogenné vált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!