Betiltják a dohányzást a tengerparton Spanyolországban

2021. december 24. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Spanyolország elfogadta a törvényt, mely szerint a helyi hatóságoknak jogukban áll 2000 eurós (kb. 740 ezer forint) büntetést kiszabni azokra, akik a spanyol tengerpartokon gyújtanak rá, írja a Times.

A spanyol szenátusban elfogadott törvény felhatalmazza a helyi önkormányzatokat arra, hogy betiltsák a dohányzást a tengerparton a cigicsikkek okozta szennyezések csökkentésének érdekében.

Májusban az ország környezetvédelmi miniszteréhez eljuttattak egy 283 ezer ember által aláírt petíciót, melyben az aláírók felszólították a kormányt, hogy tiltsák be a dohányzást az ország strandjain. A No Fumadores szervezet kezében összpontosult aláírásgyűjtés célja az volt, hogy megszabadítsák a spanyol partokat a cigarettafüsttől és az eldobált csikkektől.

Az új törvényt egy spanyol zöldpárt terjesztette elő, a módosító előtt a kormányzati kezdeményezés a spanyol dohányzásmentes strandok népszerűsítéséről szólt. Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök a környezetvédelmi problémákat helyezte politikájának előterébe, célja az is, hogy 2050-re Spanyolország szén-dioxid-semleges legyen.