Következetesen alábecsülhették az amerikai dróntámadások civil áldozatainak számát

2021. december 19. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Hibás hírszerzés, elsietett és gyakran pontatlan célzás, valamint több ezer civil, köztük sok gyermek halála” – ez jellemzi a New York Times szerint az USA közel-keleti és dél-ázsiai dróntámadásait. A lap birtokába került, több mint 1300 jelentést tartalmazó bizalmas kormányzati dokumentumok elemzésével arra jutott, hogy

az amerikai hadsereg alábecsülte légicsapások civil áldozatainak számát.

Az Amerikai Egyesült Államok az Obama-kormány utolsó éveiben állt át egyre inkább a távirányítású repülőgép-arzenállal vívott hadviselésre, mivel a sokezer amerikai katona életét követelő „örök háborúk” egyre népszerűtlenebbek voltak. A drónos hadviselés akkoriban egy olyan „kivételes technológiának” ígérkezett, amellyel a hadsereg a célba vett embereket tudja megölni, miközben a lehető legnagyobb gondossággal ügyel mindenki más épségre. A New Yorki Times által elemzett iratokból viszont épp ennek az ellenkezője rajzolódik ki.

Egy olyan jármű roncsai, amelyet egy amerikai dróncsapás célzott meg és talált el. A támadásnak az ISIS öngyilkos merénylőit kellett volna célba vennie, ehelyett 10 civilt, köztük 7 gyermeket ölt meg az afganisztáni Kabulban, 2021. augusztus 30-án, hétfőn. – Fotó: MARCUS YAM / LOS ANGELES TIMES / GETTY
Egy olyan jármű roncsai, amelyet egy amerikai dróncsapás célzott meg és talált el. A támadásnak az ISIS öngyilkos merénylőit kellett volna célba vennie, ehelyett 10 civilt, köztük 7 gyermeket ölt meg az afganisztáni Kabulban, 2021. augusztus 30-án, hétfőn. – Fotó: MARCUS YAM / LOS ANGELES TIMES / GETTY

Az amerikai hadsereg hivatalos számítása szerint az ISIS elleni iraki és szíriai hadjárat során végrehajtott légicsapásokban 1417 civil halt meg Afganisztánban 2018 óta végrehajtott amerikai légi műveleteknek pedig 188 civil áldozata volt. Azonban a New York Times birtokába került dokumentumokban szerepel sokszáz olyan civil haláleset, amelyek nem került be a hivatalos statisztikákba.

A civileket fenyegető veszélyre vonatkozó előrejelzések gyakran eleve katasztrofális módon tévesek és alul becsültek voltak, több okból is.

  • Egyrészt a számítások alapvetően abból indultak ki, hogy a támadások pontosak, tehát az áldozatok nem lesznek civilek. Amikor például egy lebombázott helyszínre siető embereket láttak, akkor őket automatikusan az ISIS harcosaiként azonosították, fel sem merült, hogy civil mentők is lehetnek.
  • Másrészt a kulturális különbségek figyelmen kívül hagyása miatt. Erre azt hozza a cikk példaként, amikor az amerikaiak nem számoltak azzal, hogy azért nem látnak civileket egy célpont közelében, mert a ramadáni böjt és a hőség miatt az emberek nem hagyták el a házaikat.

Hiába van a Pentagonnak egy a civil áldozatok kivizsgálására szolgáló kodifikált rendszere, csak néhány esetben hozták nyilvánosságra az értékeléseket és sosem állapítottak meg mulasztást. Alig egy tucatnyi hivatalos részvétnyilvánítás történt, a hibák okainak azonosítására vagy a tanulságok levonására pedig alig történt dokumentált kísérlet. Így a Pentagon rendszere a lap értékelése szerint valójában nem transzparens, a hibák pedig büntetlenül maradtak mindeddig.

A cikkben megszólalt az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának századosa is. Bill Urban arról beszélt, hogy a hadsereg minden egyes ártatlan élet elvesztését sajnálja és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy ezeket a veszteségeket elkerüljék. Azt állította, hogy minden esetet kivizsgálnak, de hozzátette:

„még a világ legjobb technológiája mellett is előfordulnak hibák, akár hiányos információkon, akár a rendelkezésre álló információk félreértelmezésén alapulnak. Mi megpróbálunk tanulni ezekből a hibákból”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!