18 év börtönre ítélték Szergej Tyihanovszkijt, a belarusz ellenzék korábbi vezetőjét

2021. december 14. – 14:08

Másolás

Vágólapra másolva

18 év börtönre ítélték Szergej Tyihanovszkijt, a belarusz ellenzék vezetőjét – írja a BBC.

A főügyész május 5-én indított pert a legfelsőbb bíróságon Tyihanovszkij és más ismert belarusz ellenzékiek ellen, azzal vádolva őket, hogy 2019 júniusától tömeges zavargások szervezését tervezték a 2020-as elnökválasztás előkészítése és lebonyolítása idején.

Tyihanovszkij a tüntetések szervezése mellett azt tervezte, hogy a 2020-as választásokon elindul Lukasenko ellen, ám letartóztatták. Helyette felesége, Szvetlana Thihanovszkaja indult el, a vitatható tisztaságú választásokat azonban Lukasenko nyerte meg, 80 százalék feletti támogatottsággal. Az ellenzék szerint a választásokat valójában Tyihanovszkaja nyerte, ilyen értelmű nyilatkozatot tett az EU is.

A választások másnapján Tyihanovszkaja gyermekeivel együtt elhagyta az országot, és azóta nem tért vissza. Férje eközben letartóztatásban várta a bírósági procedúra végeztét.

Az ítélet kihirdetése előtt a nő egy videóban arról beszélt, hogy ezután is védeni fogja „azt, akit szeret”.

A keddi ítélet után Tyihanovszkaja a bíróság hitelességét vitatta, és kijelentette, hogy az ítéletet Lukasenko bosszújának tekinti. „Miközben a politikai foglyokat zárt perek alatt rejtegeti, abban reménykedik, hogy csendben folytatja az elnyomást. De az egész világ figyeli. Nem állunk meg” – írta Tyihanovszkaja Twitteren.

A Szovetskaja Belarusz állami lap szerint Tyihanovszkijjal együtt 14-től 16 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek öt másik ellenzékit is. Köztük volt Mikola Sztatkevics veterán politikus is, akit 14 év börtönbüntetésre ítéltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!