Összeütközött egy brit és egy dán teherhajó a Balti-tengeren, egy dán tengerész meghalt

2021. december 13. – 19:32

Összeütközött egy brit és egy dán teherhajó a Balti-tengeren, egy dán tengerész meghalt
Fotó: Johan NILSSON / TT News Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Összeütközött egy brit és egy dán teherhajó hétfőn hajnalban a Balti-tengeren, a dán hajó felborult, két fős legénységének egyik tagját holtan találták, társának sorsa ismeretlen – közölték a dán és a svéd tengerhajózási hatóságok.

A baleset Bornholm dán sziget és Ystad svéd város között, svéd felségvizeken történt. A brit Scot Carrier 90, a dán Karin Hrj 55 méter hosszú. A dán hatóságok közlése szerint a brit hajó működőképes maradt, és legénysége biztonságban van, írja az MTI.

A mentésben a svéd és a dán tengeri mentők is részt vesznek. A holttestre a mentés során bukkantak, személyazonosságát még nem tudták megállapítani. A svéd tengerhajózási hatóság szerint kicsi az esélye annak, hogy a másik tengerészt élve találják meg. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

A svéd ügyészség azt gyanítja, hogy a brit hajót ittas állapotban vezették. A gyanúval összefüggésben őrizetbe vették a Scot Carrier legénységének két tagját, egy 30 éves brit és egy 56 éves horvát állampolgárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!