Egy olasz püspök bocsánatot kért, amiért azt mondta a gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik

2021. december 13. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

A szicíliai Noto település püspöke nyilvánosan bocsánatot kért, miután, mint az Usa Today fogalmaz, szabályosan sokkolta az iskolásokat a Mikulás egzisztenciájára vonatkozó kijelentéseivel.

A püspök ugyanis azt állította a gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik: miközben a gyerekek épp Mikulás napját ünnepelték, az egyházi vezető kifejtette abbéli gondolatait, miszerint a Mikulás kezd kommersszé válni, értéktelenné téve Szent Miklós figurájának szakrális jelentését. Elmondta a gyerekeknek azt is, hogy a Mikulás nem létezik, piros köpenyét a Coca Cola pedig csak, idézzük, „reklámcélra használja”.

Noto püspökének értelmében vett kommersz Coca Cola-Mikulás – Fotó: Romy Arroyo Fernandez / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Noto püspökének értelmében vett kommersz Coca Cola-Mikulás – Fotó: Romy Arroyo Fernandez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Mikulás leféknyúzozása után Noto egyházmegyéje Facebookon kért bocsánatot a történtek miatt, elnézést kértek, amiért a püspök csalódást okozott a gyerekeknek. A püspök később kifejtette, szerinte nem mondta, hogy a Mikulás nem létezik, csak azt, hogy különbséget kell tenni igazi és nem igazi Mikulás között. Mindemellett kitért arra is, hogy eredeti álláspontja az volt, hogy Szent Miklós ünnepe már nem a keresztényeké, hanem „a fények és a vásárlás” ünneplésévé vált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!