Földön csúszva tömték az egydollárosokat mezükbe a dél-dakotai tanárok egy stadion közepén

2021. december 13. – 16:06

Másolás

Vágólapra másolva

Egy dél-dakotai városban tíz tanár versenyzett azért, hogy a földön szétszórt egydollárosokból minél többet gyűjtsenek össze, a bankjegyeket hokimezük alá tömve, írja a Guardian.

Az eset szombat este, a Sioux Falls Stampede jégkorongmeccse alatt történt: a feladat az volt, hogy a részt vevő tanároknak ötezer darab egydolláros közül minél többet össze kellett gyűjteniük. Az úgynevezett versenyben a közeli iskolák tanárai vettek részt, a pénzgyűjtésre pedig kevesebb mint öt percük volt.

A pénzt a hírek szerint a CU Mortgage Direct adományozta oktatási felszerelések beszerzésére és tantermi javításokra. A jelzálog-hitelező cég szerint a verseny egy „nagyszerű csoportos program” volt, az Amerikai Tanárok Szövetségének elnöke, Randi Weingarten szerint azonban az egész csak megalázta a tanárokat.

Az interneten gyorsan terjedő videó alá rengetegen kommentáltak, sokan a Netflix Squid Game című sorozatához hasonlították a látottakat. A részt vevő tanárok egyébként nem érezték megalázónak a történteket, ők annyit nyilatkoztak, hogy az így nyert készpénzt kényelmesebb ülőhelyekre, álló íróasztalokra és hasonló, a távoktatást kényelmesebbé tevő eszközökre fordítják majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!