Pénzbírságot kapott az osztrák sebész, aki egy idős férfi jó lábát amputálta tavasszal

2021. december 2. – 06:38

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos gondatlanságért elítélték és 2700 euróra (982 ezer forintra) büntették azt a sebészt, aki még májusban véletlenül a jó lábát amputálta egy idős páciensének az ausztriai Freistadt klinikáján, írja a BBC. A 43 éves nő bűnösségét a linzi bíróság mondta ki szerdán.

A beteg özvegye – aki még azelőtt elhunyt, hogy az ügy a bíróságra került volna – ötezer eurós (több mint 1,8 millió forintos) kártérítést kapott.

A freistadti klinika akkor elnézést kért a „tragikus tévedésért”, és mélyen megdöbbentette őket az eset. Amikor megkérdezték a sebészt, hogy miért a jobb lábat jelölte meg a bal helyett, azt válaszolta, hogy „fogalmam sincs”. A hibát először másnap reggel észlelték a kötéscserénél.

A műhiba óta a nő már egy másik klinikán dolgozik. A bírság felének kifizetését felfüggesztették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!