Katarban tárgyaltak a tálibok az amerikaiakkal a humanitárius segélyekről és a nők jogairól

Legfontosabb

2021. december 1. – 06:11

Másolás

Vágólapra másolva

Katarban ült tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államok delegációja az Afganisztánban hatalomra került tálibok magas rangú képviselőivel, írja az MTI. A tárgyalás fő témái a humanitárius válság kezelése és emberi jogi aggályok kezelése volt.

Thomas West különmegbízott ígéretet tett arra, hogy továbbra is támogatja az ENSZ erőfeszítéseit a humanitárius helyzet kezelésére. A küldöttség hangot adott azoknak az amerikai aggodalmaknak, amelyek az afganisztáni emberi jogi visszaéléseket jelző állításokra vonatkoznak. Sürgették, hogy a tálibok tegyenek meg mindent valamennyi afgán lakos jogainak megvédelmezésére. Kérték azt is, hogy a tálib vezetés tartson ki az általános amnesztia terve mellett, és tegyen további lépéseket egy olyan kormány megalakítása felé, amelyben a társadalom minél szélesebb rétegei képviseltetni tudják magukat.

A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint az amerikai tárgyalók kiálltak a lányok és a nők oktatáshoz való joga mellett is. Sürgették, hogy a tálibok tartsák magukat erre vonatkozó kötelezettségvállalásukhoz. A tálibok a diplomáciai nyelven megfogalmazott amerikai közlemény szerint „nyitottságuknak adtak hangot a nemzetközi közösséggel folytatott együttműködés iránt”, és „üdvözölték azokat az erőfeszítéseket, amelyek a lányok oktatásba való bekapcsolódásának ellenőrzését célozzák”.

Az afganisztáni tálib vezetés hétfőn Dohában az Európai Unió képviselőivel tárgyalt. A tálib vezetés az ország repülőtereinek működtetéséhez kért segítséget. Ígéretet tettek arra, hogy lehetővé teszik a távozást azoknak, akik el akarják hagyni az országot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!