Köztársaság lett Barbados, nem tartoznak többé a brit korona alá

2021. november 30. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint hétfőn éjfélkor Barbados elszakadt a brit koronától, és köztársasággá vált – írja a BBC.

A Karib-térségben található szigetállamnak eddig II. Erzsébet volt az államfője. A királynő államfői szerepe az egykori gyarmaton jórészt szimbolikus volt, ugyanakkor a szigetország számos lakója számára a brit korona az idegen hatalmat és a rabszolgatartás korát idézte fel.

A fővárosban, Bridgetownban ünnepélyes ceremónia keretében feleskették az új köztársaság első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont. Ő 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis a királynő képviselője volt az országban. Az eseményt Barbados függetlenedésének 55. évfordulóján tartották.

A ceremónián részt vett Károly walesi herceg és a barbadosi származású amerikai énekesnő, Rihanna is. Károly herceg az eseményen arról beszélt, hogy a két ország a változás ellenére is kapcsolatban marad, miután szigetország továbbra is a brit nemzetközösség része lesz.

Az eseményen Mia Mottley kormányfő is hűséget fogadott az új elnök előtt. Mason elnök emellett kijelentette, hogy Rihannát nemzeti hősnek fogják kinevezni.

A köztársasággá válást szimbolizálandó, a ceremónia végén katonai tiszteletadás mellett levonták a királyi lobogót, és átadták a brit királyi háznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!