Több mint ötvenen haltak meg a szibériai bányatűzben, köztük hat bányamentő

2021. november 25. – 12:01

frissítve

Több mint ötvenen haltak meg a szibériai bányatűzben, köztük hat bányamentő
Mentőegységek érkeznek a robbanás után a bányához – Fotó: Handout / Kemerovo Region Government Press-Sevice / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tűz ütött ki a szibériai Kemerovo megye Belov városának közelében lévő Lisztvjazsaja szénbányájában csütörtökön, írja az MTI.

A balesetben több mint 50-en életüket vesztették: 46 bányász és hat bányamentő. 49-en megsérültek, közülük 38-an kerültek kórházba, négyük állapota súlyos.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a bányában a baleset idején tartózkodó 285 ember közül 239 embert kimentettek. A többiek evakuálását a sűrű füst akadályozza.

Dmitrij Gyemesin főügyészhelyettes szerint a tragédia azért történt, mert egy szikra metánrobbanást okozott, amitől egy dinamikus lökés keletkezett, továbbá az okozta az esetet, hogy a szellőzőakna füsttel telítődött.

A baleset ügyében büntetőeljárás indult a munkavédelmi követelmények gondatlanságból halált okozó megsértése miatt, amiért hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) őrizetbe vette a bánya igazgatóját és helyettesét, valamint a fejtési szakasz művezetőjét.

A Kuznyecki-medencében péntektől háromnapos gyászt rendeltek el. Vlagyimir Putyin elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A bánya fejenként kétmillió rubel (jelenlegi árfolyamon mintegy 13 millió forint) fájdalomdíjat fizet ki az életüket vesztett bányászok családjának.

Jegor Krasznov főügyész elrendelte a bányabiztonság felülvizsgálatát a régióban. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a regionális műszaki felügyelet a Lisztvjazsnaja idei ellenőrzése során

139 szabálysértést állapított meg a bánya működésének ellenőrzésekor.

Az 1954-ben üzembe helyezett bányában 2004. október 28-án bekövetkezett metánrobbanás következtében 13 ember halt meg. A csütörtöki volt az elmúlt öt év legsúlyosabb orosz bányakatasztrófája. 2016 februárjában a Komi Köztársaság Szevernaja szénbányájában bekövetkezett robbanások 36 ember életét követelték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!