Tavaly megváltozott Franciaország hivatalos zászlaja, de csak most vették észre a franciák

2021. november 15. – 19:05

Tavaly megváltozott Franciaország hivatalos zászlaja, de csak most vették észre a franciák
Az uniós és a francia lobogó a francia elnöki palotán – Fotó: Amaury Cornu / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megváltozott Franciaország hivatalos zászlajának színösszeállítása, csak éppen senki nem vette észre: tavaly nyáron döntött úgy Emmanuel Macron francia elnök hivatala, hogy az addig használt kéket egy sötétebbre cserélik. Furcsa módon nem kommunikálták hivatalosan a döntést, ezért a francia sajtó csak most kapta fel a sztorit, pedig elvileg már az elnöki palota előtt is ez a típusú zászló leng egy ideje. Az állami intézményeknek nem adták utasításba, hogy cseréljék le az eddig használt nemzeti zászlókat.

Az elnöki hivatal magyarázata szerint a haditengerészetnél használt kék „elegánsabb”, ugyanakkor politikai okai is voltak a változtatásnak: a sötétebb kék jobban kapcsolódik a francia forradalom szimbólumához. A világosabb árnyalatú kékkel ellátott zászlót 1970-ben vezették be, hogy passzoljon az Európai Unió zászlajának kékjéhez.

Emmanuel Macron francia elnök egy konferencián. Itt is látszik, hogy a háttérben egy sötétebb árnyalatú kék van a francia zászlón – Fotó: Yoan Valat / POOL / AFP
Emmanuel Macron francia elnök egy konferencián. Itt is látszik, hogy a háttérben egy sötétebb árnyalatú kék van a francia zászlón – Fotó: Yoan Valat / POOL / AFP

Más vélemények szerint azonban nem esztétikai megfontolások vagy a francia forradalom emléke miatt változtattak a francia trikolóron, hanem Macron ezzel is Franciaország és az EU különállását akarja hangsúlyozni, hivatala azonban cáfolta, hogy ez állna a dolog mögött.

Egyes források szerint az elnöki hivatal is megosztott a kérdésben. Vannak, akik csúnyának találják a sötétebb verziót, és azt mondják, hogy bénán néz majd ki az uniós lobogó mellett, mások viszont nosztalgiával tekintenek a változtatásra. Franciaországban egyébként a haditengerészeten kívül az állami intézményekben is sok helyen a sötétebb színárnyalatú kéket használják évtizedek óta.

(Sky, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!