Ezeréves maja kenut találtak a régészek Mexikóban

2021. október 30. – 17:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szinte sértetlen állapotú, fából készült kenut fedeztek fel a régészek Dél-Mexikóban, amely becslések szerint több mint ezer éves is lehet – írja a BBC.

A kenura egy maja város, Chichen Itza romjaitól nem messze, egy édesvízű tóban találtak rá. A csónak teste nagyjából 1,6 méter hosszú.

Kenu a tó fenekén. Fotó: Reuters
Kenu a tó fenekén. Fotó: Reuters

A mexikói régészeti intézet (Inah) szerint a kenut ajándékok rituális átadására vagy vízmerítés közben használhatták 830 és 950 között, tehát a maja civilizáció aranykorának vége felé. A régészek kerámiákat, rituális kést és kézfestményeket is találtak a tó közelében.

A kenu pontos korának és típusának meghatározásában a párizsi Sorbonne Egyetem szakértői segítettek. A tervek szerint a továbbiakban 3D-s modellt is készítenek a leletből, amely segít majd másolatok készítésében és tanulmányozásában – áll az Inah közleményében.

A ritka lelet a „Maya Train” nevű, turistáknak készülő vasút építési munkálatai során került elő. A Maya Train egy több milliárd dolláros projekt, amely öt dél-mexikói államon halad majd keresztül. A jogvédők szerint a vasúti hálózat segíteni fog a szegényebb régiók felzárkóztatásában, a kritikusok szerint viszont a vasút kárt tehet a helyi ökoszisztémákban és a fel nem fedezett, történelmi jelentőségű helyszínekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!