Megfenyegették a szlovén miniszterelnököt

2021. október 25. – 05:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fenyegető levelek érkeztek Janez Janša szlovén miniszterelnök, valamint Matej Tonin miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter hivatali címére, írja az MTI a Delo című szlovén napilapra hivatkozva.

A cikk szerint hasonló tartalmú levelek érkeztek pénteken a politikusok lakcímére is. Janša egy olyan üzenetet kapott, amelyen egy kép volt róla és családtagjairól, arcukra céltáblákat festettek. A fenyegetéseket a rendőrség vizsgálja.

Janez Janša politikai pályafutása még Jugoszláviában kezdődött. 1983-ban írta első ellenzéki cikkeit a ljubljanai Mladina című újságba. 1988-ban három másik újságíróval együtt letartóztatták katonai titkok megsértésének vádjával, és másfél évre lecsukták. Végül csak fél évet kellett rácsok mögött töltenie.

Jelenleg a Szlovén Demokrata Párt elnöke. 2004 és 2008, majd 2012–2013-ban már volt a független Szlovénia miniszterelnöke. Janez Janša és Orbán Viktor egymás politikai szövetségesei, a két ország kapcsolatai kiegyensúlyozottak, bár 2019-ben egy Orbán-karikatúra miatt volt egy kis diplomáciai feszültség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!