Hatalmas bulival ünnepli a világ leghosszabb karanténjának feloldását Melbourne

2021. október 22. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint ötmillió melbourne-i ünnepelte bárokban, pubokban és az utcákon, hogy több mint 260 nap karantén után feloldották a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Ausztrália második legnagyobb városában – írja a BBC.

A hosszú lezárás után ez az első olyan péntek este, amikor a melbourne-iek szabadon bulizhatnak, az Age című helyi lap arról ír, hogy az emberek végre felszabadultan piknikezhetnek a szabadban, megtelnek a bárok és a pubok, az egyik koncertre két és fél perc alatt fogytak el a jegyek.

„Olyan, mintha szilveszter lenne, csak tűzijáték nélkül” – mondta az egyik bár tulajdonosa. Sokan szó szerint eldobják a hajukat is: rengetegen mentek ugyanis fodrászhoz is, az egyik borbély azt mondta, ebédelni sem volt ideje, mert a korlátozások feloldásának napján 30-nál is több vendéget fogadott reggel óta.

Az ausztrál várost augusztus 5-én már hatodik alkalommal vonták karantén alá, a melbourne-i hatóságok október közepére ígértek enyhítést, várhatóan ekkorra sikerül beoltani a lakosság 70 százalékát.

A tervek szerint 80 százalékos átoltottság elérése után további korlátozásokat oldanának fel, Daniel Andrews, Victoria állam miniszterelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadságot csak a beoltott emberek élvezhetik.

A szigorú megelőző intézkedéseknek köszönhetően idáig Ausztráliában csak 1200 regisztrált halálos áldozata volt a járványnak. A 105 ezer igazolt fertőzött is elég alacsony egy 25 milliós országban, de a delta variáns ott is terjed.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!