17 millió dollárnyi váltságdíjat követelnek az elrabolt amerikai misszionáriusokért
2021. október 19. – 15:06
16 amerikai és egy kanadai hittérítőt rabolt el szombaton a 400 Mawozóként ismert bűnözői csoport Haitiben, Port-au-Prince-ben, és az elfogott 5 férfiért, 7 nőért és 5 gyerekért fejenként 1 millió dollár, vagyis összesen 17 millió dollárnyi váltságdíjat követelnek – írja a Wall Street Journal, amely úgy tudja, a gyerekek 3, 6, 14 és 15 évesek, és van közöttük egy 8 hónapos kicsi is.
A haiti igazságügyi miniszter hétfőn azt közölte, hogy a foglyokat egy külvárosi, őrzött házban tartja fogva a banda. Az FBI és a haiti rendőrség már kapcsolatba lépett az emberrablókkal, de a tárgyalás akár hetekig is elhúzódhat.
Az utóbbi években Haitin elharapózott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, több alkalommal is papokat és apácákat hurcoltak el bűnözők. A biztonsági helyzet pedig csak romlott a karibi térség legszegényebb országában Jovenel Moise elnök júliusban történt meggyilkolását követően fellépő politikai bizonytalanság és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés nyomán.
Az AFP francia hírügynökség szerint a fegyveres bandák, amelyek évek óta ellenőrzik a haiti főváros legszegényebb negyedeit, mostanra kiterjesztették hatalmukat Port-au-Prince jelentős részére. Számos haiti állampolgár ezért külföldön próbál új megélhetést találni, sokan közülük az Egyesült Államokba próbálnak eljutni.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.