Az Európai Unió tagállamainak több mint felében romlott a gyógyszerhelyzet 2020-ban

2021. október 18. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Felmérést készített az Európai Unió tagállamaiban a gyógyszerellátottságról az Európai Unió Gyógyszerészeti Csoportja, és arra jutott, hogy a kontinensen egyre nagyobb gondot jelent a gyógyszerhiány: a kutatásban részt vevő országok mind jelezték, hogy tapasztaltak készletcsökkenést, 65 százalék pedig arról tájékoztatott, hogy a helyzet rosszabb lett 2020-ban, mint 2019-ben. Az Infostart cikke szerint az érintett országok többségében 200-nál is több gyógyszer minősült aktuálisan hiánycikknek, de akadtak olyan országok is, ahol a 400-at is meghaladta ez a szám. Általában a szív- és érrendszeri gyógyszerekből van a legnagyobb hiány.

Az Infostart a Hungaropharma vezérigazgatóját kérdezte a hazai helyzetről. Feller Antal szerint Magyarországon is előfordul ilyesmi, de a hiányok többsége átmeneti, általában lehet helyettesíteni másik gyógyszerrel a felírt épp hiányzót, és kb. 1 százaléknál okoz nagyobb problémát ez. Feller beszélt arról is, hogy a gyógyszeralapanyagok 70 százaléka a Távol-Keleten készül, ami azt jelenti, hogy ha ott bármilyen fennakadás van, akkor az a teljes szállítási útvonalat érinti. De gondot okozhatnak akár az alapanyagok minőségi problémái, vagy egy rossz gyártási ütemezés és a megnövekedő igények is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!