Bill Clinton a saját lábán hagyta el a kórházat

2021. október 17. – 18:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap elhagyta a kórházat Bill Clinton – írja az MTI. A korábbi amerikai elnök a szóvivője szerint visszatér New Yorkba, ahol a továbbiakban antibiotikumot fog szedni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtök este a kaliforniai Irvine klinika egyik tisztségviselőj erősítette meg, hogy Clinton kórházba került. Akkor közölték az is, hogy „egy Covidhoz nem köthető fertőzéssel” szállították be a a Kaliforniai Egyetem Irvine Egészségügyi Központjába.

A 75 éves, demokrata párti Clinton, aki 1993 és 2001 között volt az Egyesült Államok elnöke, rendezvényen vett részt Kaliforniában, ahol urológiai fertőzés miatt volt kénytelen kórházba menni. Vasárnap felesége, Hillary Clinton korábbi külügyminiszter és szenátor oldalán, a saját lábán hagyta el az intézményt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!