A miniszter fia dzsippel hajtott a tüntetők közé Indiában, négy embert ölt meg

2021. október 10. – 18:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy embert megölt a tüntető tömegbe hajtó miniszteri autó Indiában, ahol a gazdák a felvásárlási árak emelkedése és az agrárszektor liberalizációja ellen mentek az utcára. Mint kiderült, az autót a miniszter fia vezette, de a rendőrség csak azután volt hajlandó letartóztatni, hogy a legfelsőbb bíróság is bírálta őket.

Nyolc ember halt meg egy héttel ezelőtt egy tüntetésen Indiában. A mezőgazdaság liberalizálását, a garantált állami felvásárlási árak eltörlését szorgalmazó Narenda Mori kormányával szemben a gazdák attól félnek, hogy ezután tovább csökkennének a bevételeik, és súlyos elszegényedés várna a termelőkre.

Az északi Uttar Pradesh államban lévő Lakhimpur Kheriben azután fordult tragédiába a demonstráció, hogy a fekete zászlókkal felvonuló gazdákba hátulról nagy sebességgel belehajtott a miniszter autókonvoja. A hirtelen érkező SUV-ok elől sokan nem tudtak félreugrani. Négy elütött ember meghalt, majd az emiatt kitörő atrocitásokban még négyen, köztük biztonságiak és egy újságíró is.

Az esetről azóta videófelvételek is előkerültek, és az elsőszámú gyanúsított a belügyminiszter Ajay Mishra fia. Ashish Mishra eleinte azt állította, nem is volt a helyszínen, de ennek ellentmondanak a felvételek és a vallomások: a tüntetők látták, amint az incidens után felgyújtott autóból fegyverrel a kezében menekül el. A helyi rendőrség ennek ellenére napokig nem tett érdemi lépéseket az ügyben, a miniszter fia szabadlábon maradhatott. Emiatt már az indiai legfelsőbb bíróság is bírálta a rendfenntartókat, Ashish Mishrát pedig vasárnap végül két hétre vizsgálati fogságba tették. A miniszter, akinek az autóját a saját fia a tömegbe vezette, továbbra is a helyén van, a kormány pedig a félelmek szerint az ügyet a hinduk és a szikhek közötti feszültség szításával próbálja meg politikailag kezelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!