PCR-teszt nélkül utazhatnak Angliába, akik megkapták mindkét oltást

2021. október 4. – 07:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőtől nem kell koronavírustesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik az oltás mindkét dózisát megkapták, és nem a brit kormány által vörös – vagyis a legmagasabb járványkockázatú – kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába, írja az MTI. A korábbi szabályozás szerint a beutazóknak az indulás előtt legfeljebb 72 órával és az érkezést követő két napban egy-egy PCR-tesztet kellett elvégezniük. Most a beutazás előtti PCR-tesztet törölték el.

A brit közlekedési minisztérium által bejelentett intézkedés azokra vonatkozik, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) által engedélyezett oltás mindkét adagját megkapták. Nekik továbbra sem kell karanténba vonulniuk.

Megszűnik a zöld és a sárga járványkockázati besorolás is, és csak a vörös marad meg. Magyarország a sárgába tartozik.

Október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriájú országokból érkezőknek sem kell PCR-tesztet végezniük az érkezés utáni második napon, elég lesz az olcsóbb gyorsteszt. Pozitív eredmény esetén lesz szükség a PCR-tesztre, de az ingyenes lesz.

Azok a beutazók is teljesen beoltottnak számítanak, akik a koronavírus elleni oltás két dózisát két különböző, de mindkét esetben nemzetközileg engedélyezett oltóanyagból, illetve két különböző ország oltási programjának keretében kapták meg. Az alkalmazott vakcinapárosítás lehet például az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-oltóanyagok bármilyen kombinációja. Az egykomponensű oltóanyagok esetében értelemszerűen egy oltási adag beadása is teljes körű immunizációnak számít.

Az Egyesült Királyság többi országa – Skócia, Wales, Észak-Írország – saját hatáskörben dönthet arról, hogy követi-e a szabályok módosítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!