Az őt védő rendőrökkel együtt halt meg balesetben a Mohamed-karikatúra rajzolója

2021. október 4. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közlekedési balesetben meghalt Lars Vilks svéd karikaturista, aki arról volt igazán ismert, hogy Mohamed prófétáról készített gúnyrajza nagy felháborodást keltett a muszlim világban, az al-Kaida vérdíjat tűzött ki a fejére, és emiatt az elmúlt 14 évben állandó rendőri védelem alatt kellett élnie. A hírek szerint vasárnap az őt szállító rendőrautó szenvedett balesetet. A kamionnal ütköző kocsiban ülő két rendőr is életét vesztette, a teherautó-sofőr megsérült – írja a BBC.

Lars Vilks Mohamed-karikatúrája 2007 júliusában jelent meg, két évvel azután, hogy Dániában hasonló gúnyrajzok jelentek meg az iszlám szent prófétájáról a szólásszabadság nevében. A dán rajzokat a muszlimok világszerte a hitük elleni nyílt támadásnak tekintették, több iszlám országban tömegtüntetésekben tiltakoztak ellene, és a nyugati világban mindenhol fontos téma lett a vallási tolerancia – multikulturalizmus – politikai korrektség – iszlámellenesség – sajtószabadság határaiból.

Lars Vilks egy 2010-es felvételen. Fotó: FRANCOIS CAMPREDON / AFP
Lars Vilks egy 2010-es felvételen. Fotó: FRANCOIS CAMPREDON / AFP

Az eredetileg inkább konceptuális művészettel foglalkozó, leginkább különös, természetbe helyezett szobrairól ismert Vilks ezután ábrázolta Mohamedet egy kutyatesttel. Az iszlámot ismét a szólásszabadság nevében provokáló rajz egy akkori svéd hóbortra, a körforgalmakban megjelenő köztéri kutyaszobrokra kívánt reagálni, de a művét a fenyegetések hatására egyetlen galériában sem akarták kiállítani. Miután a rajz végül megjelent egy svéd helyi lapban, kitört a botrány: svédországi muszlim szervezetek és muszlim országok tiltakoztak ellene.

Ezután Vilks élete teljesen megváltozott. Az al-Kaida iraki ága 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, több halálos fenyegetést kapott, és több alkalommal szerveztek merényletet is ellene. Emiatt 2007 óta állandó rendőrségi védelem alatt volt, de így is megpróbálták megölni. 2015-ben egy koppenhágai kávézóban szervezett kulturális eseményen gépfegyveres támadás érte a rendezvényt, Finn Nørgaard rendező meghalt, három rendőr megsebesült. A támadás elsősorban feltehetően Vilks ellen irányult, aki ezután lényegében a nyilvánosság elől elrejtve élt.

A vasárnapi baleset helyszíne. Fotó: JOHAN NILSSON / TT NEWS AGENCY / AFP
A vasárnapi baleset helyszíne. Fotó: JOHAN NILSSON / TT NEWS AGENCY / AFP

A vasárnapi baleset körülményeiről a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, de sajtóinformációk szerint nem merült fel gyanú, hogy abban a kamionon és a rendőrautón kívül másnak is lett volna szerepe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!