Ausztrália 2020 tavasza óta először megnyitja a határait

2021. október 1. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány kezdete óta először Ausztrália ismét megnyitja a határait, novembertől lesz szabad a szigetországba való ki- és beutazás – írja a BBC.

2020 márciusa óta az világon az egyik legszigorúbb határellenőrzési szabályok voltak érvényesek Ausztráliában, egy időben az ausztrál állampolgárok sem utazhattak el az országból.

Jelen pillanatban is csak olyan kivételes okkal hagyhatják el Ausztráliát az állampolgárai, mint például egy haldokló rokon meglátogatása. A beutazást is szigorúan korlátozták, csak bizonyos számú ember léphet a szigetre, és az érkezést követően 14 napot hotelben kell tölteni. A határellenőrzések enyhítésével a beoltott lakosoknak csak egy hétig kell karanténban maradniuk, és ezt az időt az otthonukban is eltölthetik.

Az intézkedést sokan dicsérték, amiért hatékonyan vissza lehetett szorítani vele a fertőzések számát, ugyanakkor sok családtagot nagyon hosszú időre elválasztott egymástól, vannak olyan rokonok, akik több mint másfél éve nem tudtak egymással találkozni.

Scott Morrison miniszterelnök szerint mostanra jött el az idő, hogy megnyíljanak a határok. Ha egy adott állam lakosságának 80 százaléka be van oltva, akkor válik lehetségessé az utazás.

A turisták beutazása egyelőre nem lesz lehetséges, de a kormány már ezen is dolgozik.

Ausztráliában eddig körülbelül 107 ezer koronavírusos esetet regisztráltak, és nagyjából 1300-an, vagyis aránylag kevesen vesztették életüket a vírusban. A szigetország három legnagyobb városát, Sydney-t, Melbourne-t és Canberrát is lezárták szeptember végéig, hogy megfékezzék a járványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!