Obama megadóztatná a gazdagokat, köztük saját magát, hogy segítse Biden költségvetési tervét

2021. szeptember 28. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Barack Obama szerint a gazdag amerikaiak, köztük ő maga is, megengedhetik maguknak az adóemeléseket, hogy segítsenek finanszírozni Joe Biden ambiciózus költségvetési tervét, írja a The Guardian.

A volt elnök szerint a milliárdosoknak „egy kicsit több adót kellene fizetniük” az egészségügy, a gyermekgondozás és az éghajlati válság elleni küzdelem finanszírozására, erről az ABC Good Morning America című műsorában beszélt.

Obama a becslések szerint körülbelül 70 millió dolláros személyes vagyonnal rendelkezik. Amióta 2017-ben elhagyta a Fehér Házat, egy 65 millió dolláros könyvszerződés részeként megjelentette bestseller memoárját, és feleségével, Michelle Obamával együtt egy Netflix-szerződést is aláírt, erről úgy vélik, több mint 100 millió dollárt érhet.

A republikánusok és az üzleti csoportok ellenzik a társasági és személyi adók emelését a Biden-féle költségvetési csomagban, amely 3,5 milliárd dollárra van árazva, és célja az egészségügy, a gyermekgondozás, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és más demokrata prioritások fellendítése. A képviselőház elnöke, Nancy Pelosi ugyanakkor jelezte, a költségvetés árait csökkenteni fogják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!