Nagyot bukott Luca Morisi, az ember, aki felemelte Matteo Salvinit

2021. szeptember 28. – 14:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség augusztus 14-én tartott házkutatást Luca Morisi médiaguru ingatlanjában, ahol sajtóhírek szerint két gramm kokaint találtak. A Matteo Salvini felemelkedését nagyban segítő közösségimédia-gépezet ötletgazdája múlt héten jelentette be lemondását, akkor nem említette az ellene folyó vizsgálatot, írja a 444.

Morisinek Salvini és a La Liga felemelkedésében is nagy szerepe volt, rengeteg olyan populista, migránsellenes, kereszténység védelmező szélsőséges poszt született, amik növelték Salvini népszerűségét. Többek közt minden olyan bűncselekmény külön posztot ért, amit bevándorlók követtek el, illetve ha más nem, kikerültek képek minden olyan keresztről, amit vandálok rongáltak meg. Amikor éppen nem volt semmi hasonló aktualitás, a hazafiasságáról tett tanúbizonyságot posztjaiban, például különböző olasz ételek megosztásával.

A házkutatást megelőzte, hogy a rendőrség megállított egy autót, amiben kábítószert találtak, erről az autóban ülő két fiatal román férfi azt állította, Morisitől vásárolták.

Morisi szeptember elsején fogadott ügyvédet a Corriere della Sera szerint, és tájékoztatta Salvinit, hogy távozik a pozíciójából és a La Ligától. Állítása szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el, de elnézést kért Salvinitől, a La Ligától, családjától és kollégáitól „gyengeségéért és hibáiért”.

Azt egyelőre nem tudni, a számítógépét és telefonját lefoglalták-e, viszont vizsgálják, hogy adhatott-e el másoknak is kábítószert.

Salvini kiállt Morisi mellett, Facebook-bejegyzésében azt írta:

„Amikor egy barát olyan hibát követ el, amilyenre nem számítottál – és Luca nagyobb kárt okozott magának, mint bárki másnak –, akkor először mérges vagy rá. De aztán kinyújtod felé a kezed, és segítesz neki rendbe jönni. A barátság és a hűség a legfontosabb az életben. Örökre”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!