Felrobbant egy lakóépület Svédországban, többen kórházba kerültek

2021. szeptember 28. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

A svédországi Göteborgban robbant fel egy lakóépület kedd reggel, 25 sérültet szállítottak kórházba, írja a Reuters.

Azt, hogy mi okozta a robbanást, egyelőre nem tudják, a rendőrség nyomozást indított az ügyben. A Sahlgrenska Egyetemi Kórház szóvivője azt mondta, a kórházba szállított sérültek közül három nő súlyos állapotban van.

Az Annedal nevű városrész társasházának lakóit kimentették, a tűzoltók megkezdték a lángok eloltását. A mentőcsapatok egyik szóvivője elmondta, százakat evakuáltak a környékről, a robbanás pedig több lakást és a lépcsőket is megrongálta.

Svédországban egyre gyakoribbá váltak a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények az elmúlt években, és a rivális csoportok leszámolásaik során többször robbantottak és lövöldöztek is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!