A tálibok megtiltották a szakállak leborotválását egy dél-afganisztáni tartományban

2021. szeptember 26. – 19:12

A tálibok megtiltották a szakállak leborotválását egy dél-afganisztáni tartományban
Fodrász Afganisztán dél-keleti részén, Khostban – Sardar Shafaq/Anadolu Agency/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A radikális iszlamista tálibok helyi tisztségviselői betiltották a szakállak leborotválását a dél-afganisztáni Hilmend tartományban – közölte vasárnap az afgán sajtó. Háfiz Rasíd Hilmend, a tálibok tájékoztatási és kulturális igazgatója az Etilaatroz című helyi lapnak elmondta, hogy a döntés a vallási szabályokat fenntartó tartományi rendőrségnek a helyi fodrászszalonok tulajdonosaival tartott tanácskozásán született, írja az MTI.

A tálib hatóságok a közösségi médiában közétett hivatalos körüzenetben figyelmeztették a fodrászokat annak következményeire, ha bizonyíthatóan levágták valakinek a szakállát. Ezeket azonban nem hozták nyilvánosságra.

A tálibok augusztus közepén vették át a hatalmat. Azóta felszámolták a koedukált felsőoktatást, a nőknek kötelezővé tették a hidzsáb, azaz a muszlim fejkendő viseletét, s néhány tartományban nem engedik őket dolgozni, leszámítva az egészségügyet és az oktatást. Ezen felül a lányoknak megtiltották, hogy a 6. osztályon túl iskolába járjanak.

Hírügynökségek szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy a tálibok a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, ahogy azt a kilencvenes évek végén tették, vagy enyhítenek a szigoron. A mozgalom vezetőinek nézetei eddigi nyilatkozataik alapján továbbra is a mélyen konzervatív, függetlenül attól, hogy nem idegenkednek a legmodernebb táv- és adatközlési technológiát, például a mobiltelefonok igénybe vételétől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!