Bolsonaro két hétre karanténba vonul

2021. szeptember 23. – 05:33

Másolás

Vágólapra másolva

Jair Bolsonaro brazil elnök és küldöttsége önkéntes karanténba vonul, miután hazatérnek New Yorkból, ahol az ENSZ Közgyűlésének általános vitáján vettek részt – közölte szerdán Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő.

Mint arról az MTI beszámolt, a karantén oka, hogy New Yorkban Marcelo Queiroga brazil egészségügyi miniszter koronavírustesztje pozitív lett, mindössze néhány órával azután, hogy elkísérte az elnököt az ENSZ Közgyűlésének általános vitájára.

„A tagállam megerősítette, hogy a teljes küldöttség úgy döntött, tizennégy napra karanténba vonul”

– mondta Dujarric. Egybehangzó brazil sajtójelentések szerint Bolsonaro már szerdán visszaérkezett Brazíliába, Queiroga azonban továbbra is New Yorkban van elkülönítve. Mindemellett nem tudni, hogy a brazil delegáció hány tagja maradt még az amerikai nagyvárosban.

Jelenleg azt próbálják felderíteni, hogy a küldöttség tagjai mely diplomatákkal, ENSZ-alkalmazottakkal, illetve állam- és kormányfőkkel kerülhettek kapcsolatba. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e további fertőzöttek.

Queiroga, akit már legalább egy adag vakcinával beoltottak, Twitter-oldalán az utóbbi napokban több felvételt is közzétett Jair Bolsonaróval, illetve feleségével, Michelle Bolsonaróval, valamint befektetési alapok képviselővel történt találkozóiról. A brazil miniszter Boris Johnson brit kormányfővel is egyeztetett, akit nem sokkal később Joe Biden amerikai elnök fogadott a Fehér Házban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!