Egy magyar nő havi néhány ezer forinttal támogatta, ma már három kisboltja van egy kongói férfinak, aki évekig éhezett

2021. szeptember 20. – 22:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy etyeki magyar anyuka 2015-ben elkezdett havi néhány ezer forinttal támogatni egy afrikai fiút, amivel végül egy egész család életét megváltoztatta – derül ki a Fókuszból. Bodó Katalin egy idő után már az interneten is felvetette a kapcsolatot a kongói Andréval, aki egyébként 12 éves kora óta kőtörőként dolgozott, majd kiutazott meglátogatni.

„Megkérdeztem Andrétól, hogy mit szeretne kapni ajándékba, mert szeretnék valamit vinni, de nem ismerem az ő körülményeit. Azt a választ kaptam, hogy neki nem ajándék kell, hanem munka”

– emlékezett vissza Bodó.

Akkor szembesült vele, hogy az ekkorra már egyetemi diák André milyen szegénységben él, mert kiderült, hogy néha napokig nincs mit ennie, sőt, még otthonuk sem volt, templomokban aludt.

Bodó segítségével végül André és családja tudott nyitni egy kis húsboltot, amit támogatójáról nevezett el. A bevétel hatalmasat lendített a tízfős család helyzetén – bár még így is mélyszegénységben éltek: napi 3 dollárért (kevesebb mint ezer forintért) már mind tudtak naponta egyszer enni valamit.

Akkora hatással volt Bodóra a kongói útja, hogy tovább támogatta Andrét és családját, így egy második Katalin nevű kisboltot is meg tudtak nyitni. Így már naponta kétszer tudtak enni, és a kisebb gyerekek még iskolába is el tudtak járni.

Ekkor aztán kitört a járvány. Bodó egy Facebook-bejegyzésben kért további segítséget, amiből nagy meglepetésére annyi pénz összejött, hogy André családja saját házat tudott venni. André azóta lediplomázott, most tolmácsként dolgozik a közlekedési minisztériumban.

Ez azonban nem jelent biztos jövedelmet, mert négy hónapja dolgozik ott, de még nem kapott érte fizetést.

Már egy harmadik boltot is sikerült megnyitni, ezt is Katalinnak hívják.

„Az emberek néha megkérdezik, hogy mit jelent a bolt neve, ilyenkor el szoktam nekik mondani, hogy ez egy női név, és nagy történet van mögötte. Aki kéri, annak röviden el szoktam mesélni a közös történetünket”

– mondta André.

A teljes riportot megnézheti az RTL oldalán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!