Nyomoznak a korábbi francia egészségügyi miniszter ellen

2021. szeptember 10. – 22:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozás folyik Agnès Buzyn korábbi francia egészségügyi miniszter ellen – írja a BBC.

Az ügyészség azt vizsgálja, hogy Buzyn életeket veszélyeztetett-e azzal, hogy 2020 februárjában, a járvány kezdetén lemondott posztjáról azért, hogy elindulhasson Párizs főpolgármesteri címéért. Lemondása előtt egy hónappal még arról beszélt, hogy „a koronavírus lakosság körében való terjedésének esélyei alacsonyak”. Márciusban, a választások után, amikor az országban már a lezárásokra készültek, Buzyn nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy közölte:

már lemondásakor tudta, hogy szökőárként áll a franciák előtt a koronavírus, és utólag úgy gondolja, hogy már akkor le kellett volna állítani mindent.

A Le Monde szerint azzal is vádolhatják a politikust, hogy szándékosan tartózkodott attól, hogy meg kelljen küzdenie a járvánnyal. A vádemelésről egy különleges kormányzati szabálysértési bíróság dönt majd.

Ez a világon az egyik első eset, amikor egy minisztert felelőségre vonhatnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezelt egy járványt.

Pénteken a bíróságon való kihallgatásakor Buzyn üdvözölte annak lehetőségét, hogy elmondhatja a saját oldalát, és megállapíthatják az igazságot. Arról is beszélt: nem fogja hagyni, hogy a kormány vagy saját cselekedeteit hiteltelenné tegyék, „amikor ennyit tettünk országunk globális egészségügyi válságra való felkészítéséért”.

Buzyn 2017-től volt Franciaország egészségügyi minisztere, és alig néhány héttel azelőtt mondott le, hogy az első koronavírusos megbetegedéseket rögzítették az országban. A főpolgármesteri választást elveszítette Anne Hidalgo ellen. Buzyn, aki korábban orvos volt, 2021 januárjában csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet vezetőjének, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kabinetjéhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!