Egy évig tartotta anyja holttestét a pincében egy osztrák férfi, hogy felvehesse a nő nyugdíját

2021. szeptember 10. – 06:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy évig tartotta halott anyja holttestét a pincében egy osztrák férfi, csak azért, hogy a nyugdíját hónapról hónapra felvehesse, írja a BBC.

A 89 éves nő demenciában szenvedett, a rendőrség szerint 2020 júniusában természetes úton halt meg. 66 éves fia ezután a holttestet levitte a ház pincéjébe, majd jeget, macskaalmot és kötéseket tett rá, hogy elnyomja a bomló test szagát.

A következő egy évben a férfi minden hónapban felvette a halott anyja nyugdíját, így nagyjából 50 ezer euróhoz, azaz körülbelül 17,5 millió forinthoz jutott hozzá.

Csakhogy időközben új postás érkezett a férfi körzetébe, aki a nyugdíj átadásakor látni akarta az idős nőt, a fia azonban – érthető okokból – ezt nem engedte neki. Ezután fedezték fel a nő holttestét a pincében, ami a rendőrség szerint az elmúlt egy évben mumifikálódott.

A férfi mindent bevallott a rendőrségnek. Azt mondta, mivel neki semmilyen bevétele nem volt, így a kieső nyugdíj miatt nem tudta volna kifizetni az anyja temetését, és nem tudta volna megtartani a családi házat sem. Testvérének pedig azt állította az anyjáról, egy kórházban kezelik, ahol nem érdemes meglátogatnia, mert a nő úgysem ismerné fel őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!