Franciaország szerint a britek zsarolással akarják elérni, hogy kevesebb migráns érje el a partjaikat

2021. szeptember 9. – 15:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre feszültebb a helyzet Franciaország és Nagy-Britannia között a La Manche csatornán átkelő migránsok miatt. A franciák szerint a britek a nemzetközi tengerészeti egyezmények áthágásával és pénzügyi zsarolással próbálják elérni, hogy minél kevesebben érjék el a brit partokat. Augusztus végén egy nap alatt több mint 800-an keltek át a két országot elválasztó csatornán.

Júliusban a brit kormány 62,7 milliló fontos pénzügyi segítséget ajánlott fel Franciaország számára, hogy megfékezzék a Nagy-Britannia felé tartó, egyre erősödő migrációt. Ennek részeként megduplázták volna a rendőri járőröket a francia partok mentén. Úgy tűnik azonban, hogy a brit kormány kész visszatartani a beígért segítséget, ha a franciák nem tesznek nagyobb erőfeszítéseket.

A helyzet különösen Priti Patel brit belügyminiszter számára kellemetlen, aki népszerűségét nagyban a migrációval kapcsolatos kemény álláspontjának köszönheti. Másrészt a hírek szerint Patel az egyike annak a három miniszternek, akinek pozíciója veszélybe került Boris Johnson kormányában. Azért is nagy a nyomás Patelen, mert a Brexit-kampány egyik fő üzenete és ígérete a határok feletti ellenőrzés visszaszerzése volt.

Brit sajtóértesülések szerint Patel jóváhagyásával a britek még a tengeren megpróbálják meg visszafordítani a lélekvesztőkben utazó migránsokat. Gérald Darmanin francia belügyminiszter arra figyelmeztette brit kollégáját, hogy taktikájuk negatív hatással lehet a két ország kapcsolatára. Szeptember 6-án kelt levelében azt írta, hogy a tengeren az emberéletetek megmentése fontosabb a migrációs politikánál, tiszteletben kell tartani az erre vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a britek a tengeren fordítsanak vissza kiszolgáltatott embereket. Az ENSZ migrációügyi előadója, Felipe González Morales attól tart, hogy a britek gyakorlata miatt a jövőben kevesebben folyamodhatnak menekült státuszért, ami különösen a gyerekekre nézve lehet hátrányos.

(via The Local, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!