Tízmillió eurós zsákmánnyal menekülő, fegyveres ékszerrablókat fogtak el Párizsban

2021. szeptember 7. – 20:02

frissítve

Tízmillió eurós zsákmánnyal menekülő, fegyveres ékszerrablókat fogtak el Párizsban
Rendőrök a párizsi Place Vendome téren, a Bulgari ékszerüzlet előtt, egy rablást követően 2021. szeptember 7-én – Fotó: REUTERS/Eric Gaillard

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi rendőrség elfogott három embert, akikről azt feltételezik, hogy fegyveres rablást hajtottak végre, és 10 millió euró értékű ékszerrel próbáltak meg elmenekülni – írja a Reuters.

A három rabló elegáns öltönyben, felfegyverkezve lépett be a Vendome téri Ritz Hotelben található, nemrég felújított ékszerüzletbe. A rablás után autóval menekültek, egy negyedik társuk pedig robogóval hagyta el a helyszínt. Miután a rendőrség lövéseket adott le az autóra a Les Halles bevásárlóközpont közelében, a trió gyalog próbált tovább menekülni, a zsákmányuk egy részét eldobták, de a rendőrök utolérték és le is tartóztatták őket.

A Bulgari közleménye szerint a rablás során senki nem sérült meg.

A rendőrség szerint az utóbbi időben gyakoriak az ékszerboltokat célzó rablások, de ez egy komolyabb akció volt, mert a rablók pisztolyoknál komolyabb fegyverekkel érkeztek a helyszínre.

Idén júliusban egy másik rablás során a tolvajok közel 2 millió euró értékű ékszereket vittek el egy Chaumet üzletből a Champs-Elysées közelében. Az ellopott áru később megkerült, a gyanúsítottakat pedig letartóztatták. Ugyanebben a hónapban rablók egy Dinh Van ékszerüzletre is lecsaptak Párizs központjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!