Kínában kitiltják a televíziókból a nőies férfiakat

2021. szeptember 2. – 17:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön a kínai állami médiahatóság utasítást adott ki, amely szerint mostantól nőies külsejű férfiaknak nincs helye a televíziós csatornákon, írta meg a Vice.

Kínában pejoratívan niang paonak nevezik a túlságosan elnőiesedett férfiakat, ebbe a kategóriába beletartoznak például azok a fiatal fiúk, akik fiúkról szóló szerelmi drámákban játszanak. Ők éles ellentétei a mostanra idősebb generációs férfi sztároknak, akiktől elvárták, hogy forradalmi dalokat énekeljenek, és eljátsszák a rettenthetetlen, agresszív katonákat, akik megvédik az országot a külföldi ellenségektől.

A döntést azzal indokolták, hogy az elnőiesedett férfitípus olyan kulturális import, ami veszélyezteti az országot. Több konzervatív szülő és tisztviselő tart attól, hogyha a fiatal férfiak kevésbé férfias mintákat látnak a televízióban, elveszítik férfias viselkedésüket, és veszélyeztetik az ország fejlődését.

Idén év elején az Oktatási Minisztérium már ígéretet tett arra, hogy a kínai iskolákban népszerűsíteni fogják a sportoktatást, válaszul egy politikus javaslatára, ami szerint

„meg kell akadályozni, hogy a férfiak túlságosan nőiessé váljanak”.

A kínai kormány káosznak tartja, ami a szórakoztatóiparban folyik, az új rendelet megjelenése előtt a kommunista párt egyik szócsöve azt írta, komoly társadalmi probléma a nőies férfiak népszerűsége, mert eltorzítja a kínai fiatalok ízlését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!