Kiiktatják a húsos ételek nagy részét a berlini egyetemi menzákról

2021. augusztus 31. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2019-ben mintegy 5,6 millió diák étkezett a berlini egyetemi menzákon, és még ugyanabban az évben egy felmérésből kiderült: a berlini tanulók 13,5 százaléka vegánnak (a német populációban a bevallottan vegánok aránya 1,6 százalék), 33 százalék pedig vegetáriánusnak tartja magát. Az egyetemisták közül sokan a klímavédelem érdekében követnek húsmentes étrendet.

Négy berlini egyetem harmincnégy menzáján úgy döntöttek, hogy az igényekhez igazodva októbertől a hét négy napján a napi választék 68 százalékban vegán, 28 százalékban vegetáriánus, 2 százalékban pedig halas ételből áll majd, és mindösszesen egyfajta húsételből lehet választani.

A Guardian cikke szerint a tanulók a téli hónapokban választhatnak majd hajdinát vagy tönkölybúzát grillezett édesburgonyával vagy marinált céklával és szezámmaggal, esetleg tésztát sajttal és paradicsommal.

„Főként azért dolgoztuk ki az új koncepciót, mert a diákok folyamatosan azzal kerestek meg minket, hogy biztosítsunk klímabarátabb menüt számukra” – idézte a lap Daniela Kummle-t, a témával foglalkozó Studierendenwerk szervezet egyik munkatársát. Németországban az egyetemi menzákon jelenleg kb. 30-50 százalékát teszi ki a teljes menüsornak a vegetáriánus kínálat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!