Annyit romlott a járványhelyzet az USA-ban, hogy az EU szigorít a beutazási szabályokon

2021. augusztus 30. – 19:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járványhelyzet romlása miatt az Egyesült Államokból történő beutazás szabályainak szigorítását javasolja az Európai Tanács, erről hétfőn szavazott a testület. A döntés a nem létfontosságú utazások elhalasztására vonatkozik, a tagállamokon múlik, hogyan alkalmazzák, nem kötelező jellegű.

Az uniós irányelvek szerint minden ország biztonságosnak számít, amíg a 100 ezer főre vetített esetszám nem emelkedik 75 fölé egy kéthetes periódust nézve, és az Egyesült Államok már jóval korábban átlépte ezt a határt. Az EU tavaly tiltotta meg az Államokból történő beutazást, de a kedvező átoltottsági mutatóknak köszönhetően idén júniusban biztonságos országnak minősítették. Amerika mellett Észak-Macedónia, Izrael, Libanon és Montenegró került le a biztonságos országok listájáról.

Az Our World In Data statisztikái szerint az Egyesült Államokban július eleje óta folyamatosan növekszik az egymillió főre jutó esetek számának 7 napos mozgóátlaga, augusztus 29-án 469 volt ez a szám, míg az előző hónap elején 38, ami mutatja, mennyivel romlott a helyzet azóta.

(via Axios)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!