Műholdképek alapján Észak-Korea újraindíthatta a jongbjoni atomreaktorát

2021. augusztus 30. – 10:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea valószínűleg újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára – írja az MTI a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn megjelent éves jelentése alapján. A NAÜ szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon – főleg műholdak segítségével – figyelik Phenjan nukleáris tevékenységét.

Észak-Korea a NAÜ-szakértők kitiltása után felgyorsította atomfegyver-fejlesztési programját, majd a nukleáris kísérleteit is újraindította, a legutóbbi 2017-ben volt.

„2018 decemberétől egészen most júliusig nem utalt semmi reaktorműködésre, de azóta igen, egyebek között hűtővíz-eltávolítás, ami aggasztó, és egyértelmű megsértése az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak”

– áll a jelentésben, ami az észak-koreai atomprogram magvát adó, öt megawattos jongbjoni reaktorra utal. A NAÜ szerint ezenkívül gyanítható, hogy újra bányásznak uránt a pjongszani bányában. A magas fokra dúsított urán az atomfegyverek másik fontos eleme a plutónium mellett.

A NAÜ bejelentés nélkül, tagállamai tanácskozása előtt teszi fel mindig az internetre éves jelentését.

Észak-Korea az utóbbi hónapokban azzal fenyegetőzött, hogy kiszélesíti atomprogramját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel az ellenséges politikával vele szemben, ami nyilvánvalóan az amerikai büntetőintézkedéseket és a rendszeres dél-koreai–amerikai hadgyakorlatokat jelenti.

A NAÜ-jelentéssel kapcsolatban egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő közölte vasárnap a Yonhap hírügynökséggel, hogy sürgősen újra kell indítani a párbeszédet és a diplomáciát Észak-Koreával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!